menü

3/14/2015

A budoárom legújabb darabja

Vagy annyira nem is új?! A fésülködő asztalt úgy 13 évesen kaptam, anyu unokatestvéréé volt. Nagyon tetszett, hogy fel lehet nyitni a titkos tükröt, belepakoltam minden sminkem és kacatom. Egész tini koromban ez volt a fésülködő asztalom. Mikor átköltöztünk, annyira nem illet a lakás hangulatához, hogy sokat gondolkoztam mi is legyen vele. Az ihlette meg a felújítását, hogy kinéztem a Butlersban egy nagyon szép bútor fogantyút. Egy hétvégén neki is álltam lecsiszolni. Azóta vágyom egy csiszoló gépre. Mire azzal végeztem… Aztán fehér festékkel lefestettem két rétegben. Antik hatást akartam, szóval mosogató szivaccsal belehuzigáltam párat, és mikor megszáradt az éleket lecsiszoltam kicsit. A tükröt és a fiók fogantyúját lecsavaroztam. Majd mikor megszáradt a tükröt visszaillesztettem, a fiókokra pedig felapplikáltam az új Butlerses darabokat. Hatalmas szerencsémre, pont jó távolságban volt a két mélyedés, gond nélkül be tudtam tekerni a csavarokat. 




A piros fal előtt, a fehér ágy társaságában egyszerűen csodásan mutat! Így már csak a tv szekrény volt hátra!






Trust me, I’m an engineer

Egy előző posztban olvashattátok, hogyan maradt egy raklap kihasználatlanul. Nem kellett sok, hogy Misi kezdjen vele valamit. Ő a „kert” felelős. Tavaly nyáron is megpróbálkoztunk a balkon kertészettel, amennyire a mienket balkonnak lehet titulálni… A paradicsomunk hozott is termést, bár sok mindent elszúrtunk útközben. Sebaj, a tél alatt lefekvés előtt sok Kertész Kertjét néztünk a Spektrum Home-on és kiokosodtunk paradicsomból. Már szép nagyok voltak, úgy tűnt lesz belőle valami, közben anyósom küldött velünk egy csomó chili paprika palántát, amit kilógattunk az erkélyen, és a hely el is fogyott.


És itt jött Misi. Mindent bepakolt a franciaerkélyről, és addig babrált, amíg teljes biztonsággal felhelyezte a raklapot az üvegre. Volt pár lógatható kaspónk a Butlersből, ezeket ráaggattuk és az összkép nagyon is tetszett. Ezen felbuzdulva vettünk még egy csomó ilyen kaspót és lettek fűszernövényeink is, a paprikákat szétültettük, gyönyörűen virágba, majd paprikába borultak. És idén a paradicsomtermés is egész jó lett. 



Rád nézek néha némán...

A sztori ott indult, hogy vettünk egy képet a falra. Fa, koptatott, rajta angol idézet. Móninak nagyon tetszett, de az angol szöveg miatt végül mégsem vett. Így indult el a fejemben, hogy mivel annyira tetszett neki, csinálok egyet magyar felirattal. Persze a fejemben gyorsabban összeállt és hajam is kevesebb hullott ki a gondolati metódustól, de a végeredményért abszolút megérte!

Szóval szombat reggel azzal a szent elhatározással keltem fel - ezek a szombat reggelek... -, hogy igen, ezt megcsinálom ma. Miután Misit is sikerült kikaparnom az ágyból, a hobby boltban beszereztük a hiányzó alapanyagokat, majd a Baumaxban az alapot. Egy 2 méteres lécet vásároltunk, amit ott helyben három egyenlő részre vágattunk a bácsival. Ezt itthon lecsiszoltuk. (Memo: kell végre venni egy csiszoló gépet!!!) Alapozó fehér festékkel lekentem a léceket. Ez idáig minden annyira simán ment, hogy amíg száradt az alapozó festék, neki álltam egy karkötőnek, amihez alapot még az Auchanban vettem, hétfőn, mikor Győrben voltunk – Misi konferencián, én idegenvezető üzemmódban – de az eső végett semmit sem tudtunk megnézni, így vásárolgattunk a Mömaxban (nem is tudtam, hogy ez a hely létezik, IKEA koppintás tetőtől-talpig, de vannak mókás egyedi dolgaik), haza fele pedig megálltunk Székesfehérváron az Auchanban. Szóval volt időm és energiám is, akkor még. Leragasztottam maszkoló papírral, totál oda vagyok a cikk-cakk mintáért mostanában, és le is festettem.

Még egy réteggel átkentem a lapokat, majd amikor megszáradt, megkapta a színét. Így pihent egy éjszakát a konyha padlón, mert mi koncertre mentünk.
Persze előtte még volt egy utunk. Corelban megszerkesztettem a feliratot, amit szavanként A/4-es oldalra kimentettem, de a nyomtatónkban kifogyott a festék, átszaladtunk anyához. Meg volt a fele a szövegnek, amikor anyuéban is kifogyott az egyik patron, és az övé ilyenkor semmilyen más színnel sem nyomtat. Sebaj! Elszaladtunk a Tescoba, vettünk kék patront, de az idő már szorított, gondoltam, majd másnap.




Reggel kaptak még egy réteg színt a lécek, amíg száradtak Misi is felkelt, így neki állhattam a hangosabb műveleteknek. Volna…. Mert itt jöttek a bonyodalmak. Először is, átmentünk anyuhoz, hogy a maradékot is kinyomtassuk. Betettem a kék patront, kattog, huhog a gép, majd kiírja, hogy kifogyott a piros is. Vasárnap van, sehol nem kapunk patront. Ott kezdett hullani a hajam. Felhívtam apát, talán nála sikerrel járunk. Ebéd után felmentünk, és YESS!!! sikerült!
Mikor hazaértünk kipakoltam a lakás elé. Áthidalónak, gondoltuk jók lesznek a régi paradicsom karók, van egy csomó belőle. Már akkor sejtettem, hogy baj lesz, mikor a dekopír hatalmas füstfelhővel vágta el a kicsike farúdat, és feketére perzselte a szélét. Igen, ezek kiszáradtak. Nem baj, semmi vész, méretre vannak vágva, ez a fő. Neki álltam beleverni a szöget, ami elgörbült, hagyján, akkora hangja volt, hogy szerintem Kertvárosban is hallották. Hívtam Misit, aki készségesen felajánlotta, hogy gyorsan belefúr nekem néhány csavart. Igen ám, de csavarral nem számoltunk, nem vettünk megfelelő méretűt. Mindegy! Tele van a barkács doboz csavarokkal! Tele is van, de amekkora kellett pont nem volt. Fújtam mélyeket. Próbáljuk meg! Az első csavart, ahogy belefúrtuk kettétört a fa. Ennél a pontnál majdnem elsírtam magam. Misi térült-fordult, kifúrta a fa rudacskákat, majd az én ötletem nyomán, mélyített a lukakon, és csodák csodájára, összeállt a tábla.
Beköltöztem vele a nappaliba. Lefestettem a hátát feketére, és amíg száradt, kivágtam a sablonokat.
Ráragasztottam a tábla elejére, akrill festéket öntöttem egy kis tálba, hogy bele tudjak tunkolni, egy mosogató szivacsot kettévágtam, lecincáltam róla a dörzsijét, és a festékbe, majd a táblára nyomkodva kitöltöttem a sablon üres betűit. Hatalmas izgalommal vettem le az első sablont, és már akkor láttam, hogy ez valami fantasztikusan néz ki.












Megvártam, hogy megszáradjon a szöveg, majd a szélét és itt-ott a betűket is lekentem repesztő lakkal. Ez kétfázisú. Az első fázis száradása után lehet felvinni a második fázist. Mikor az is megszáradt, kiemeltem a repedéseket antikoló pasztával, amit a hatás kedvéért az egész képen szétmaszatoltam.

Et voilá!



Amint kész lett, már nem is emlékeztem a fáradtságos, hajhullató előzményekre. Illetve mégis, de csak is azért, mert a következőnek ezen tanulságokkal állok neki! J  



Raklap is in the air

Már kezd nem annyira felkapott lenni, de mikor virágkorát élte, mi is beszereztünk egy raklapbútort.

Régóta agyalgattam, hogy valamit kéne raklapból, de mit… Aztán egyik nap jött a remek gondolat, tv-szekrény. Ez az egy bútor volt még a tulajé, a többi már mind a mienk, hát akkor rajta! Persze, ezzel a gondolattal kelni, és úgy lefeküdni, hogy nem lett kész…nem lehet. Fejembe vettem, hogy én szombaton, már pedig csinálok egy raklap tv-szekrényt, ha törik, ha szakad.

Kirobogtunk a Baumaxba, biztosra vettem, hogy ott lehet kapni. Kiderült, hogy nem. Vagyis, hogy lehet, de 1. nagyon drága, 2. csak azokat lehet, amiket erre kijelöltek, és azok már estek szét. Átmentünk a Praktikerbe, bár oda nem szeretek járni, nem fűztem sok reményt. Tényleg nem volt. Azért a két helyen mindent beszereztem hozzá. Lazúrt, nagyjából ennyi kellett J Illetve, az eredeti terv az volt, hogy 4 darab raklap kell, egymás mellett, és egymáson lesz 2-2, és 8 láb fogja tartani. x keretösszeg volt rá. Na, a lábak rögtön meghaladták a keretösszeget. Semmi baj, itt még nem ment el a kedvem. Nem kell ennek lábakon állnia, menő úgy is, ha a földön van. Praktikus okok miatt akartam lábat – lehessen alatta takarítani. Meg volt minden, csak a raklapok nem. Nem is tudom már, hogy miért, de az elkerülőn jöttünk vissza a városba, anyu is velünk volt és egyszer csak felkiáltott, hogy ki volt írva az út szélén, már a Pécs táblán túl, majdnem a körforgalomnál van egy ipari út, hogy „Raklapok”. Körforgalomban teljes kör, vissza az ipari útra, hátha nyitva van szombaton. Nem volt, DE, volt egy telefonszám hatalmas betűkkel a kapun, hogy „ügyelet”. Bent sorakoztak a szebbnél szebb raklapok. Felhívtam a számot, egy nagyon kedves úriember vette fel, és mondta, hogy igen, egyébként szokott lenni ügyelet és nyitva is szoktak lenni ilyenkor, ő most jön haza valahonnan, pont erre jön, ha megvárjuk, akkor kapunk raklapot. Megvártuk. Kiválogattam 4 szimpatikust, persze a sztorihoz hozzátartozik, hogy ez a balesetünk után volt, a kocsink a szervizben, Papa kis Daewoo Matiz-ával furikáztunk, a szerencse persze ott volt – tetőcsomagtartó! Felszenvedtük mind a négyet, úgy néztünk ki, mint a régi IKEA reklámba, amikor a kis Polskin hozzák el a fél IKEÁ-t. Misi felszenvedte az összest és én neki is álltam rögtön. Lecsiszoltam őket, aztán lekentem és vártam a csodát. Közben kimértem a helyet, mert azt előtte nem tettem meg, annyira hirtelen elrohantunk itthonról, hogy nekem kell raklap! Nem fér be… Ezen a ponton már kicsit szétálltak az idegeim, de gondoltam, semmi vész, nem sokára lesz egy új bútorunk. Nyilván kevesebb idegeskedéssel járt volna, ha várok egy hetet és azalatt minden szépen lassan beszerzek, de nekem ez most kellett! Kipakoltam az addigi tv szekrényből, kitakarítottam. Közben járt az agyam, hogyan hidaljuk át a helyhiányt. És akkor megszületett a végeredmény.




Imádom! Még jobb, mint az eredeti terveken. Jobban is tetszik benne, hogy magasabb, és hogy kevesebb a hely a tetején, mert így nem pakolom tele J



Így persze maradt egy raklap a nyakunkon. De Misit is megszállta az ihlet és jó kis helye lett. Itt olvashatjátok.

Keep calm and read my blog

Ez egy DIY blog... meg ami még eszembe jut!