Sokat gondolkodom mostanában azon, hogy az utunkon kik/mik meddig kísérnek, kísérhetnek minket. Sokaktól vettem búcsút a lelkemben az utóbbi időben, köszönetet mondva legbelül, hogy eddig jöttek velem. És most itt ez a kicsi lakás, amitől búcsút veszek/veszünk, megköszönve neki azt, hogy eddig kísért minket. Visszagondolva, hogy miket látott, elfog a meghatottság és könnybe lábad a szemem. Hiszen, itt lettünk egy pár, a két különálló emberből, egy egész. A falak magukba szívták minden szerelmünk és persze minden szenvedésünket is. Ezen falak között születtek nagy ötletek, fonódtak életre szóló tervek, törtek össze szívek. Itt kérte meg Misi a kezem, itt voltam terhes, ezen a küszöbön vitt át, ide hoztuk haza a Cirmát, majd később Ábelt. Ülök és nézem a falon a képeket, mennyi emlék, mennyi boldogság. Hálás vagyok ennek a kis lakásnak, hogy befogadta az életünket. De, ahogy minden fejlődik és mindenki megy tovább az útján, vannak kapcsolatok, amik elszakadnak. Most mi is továbbmegyünk. Nem szomorúan. Hálával a mögöttünk lévő időkért és hatalmas örömmel és bizakodással az előttünk lévőért.
És most jöjjön kevésbé spirisen. :) Vettünk egy lakást...
És persze, nem is mi lettünk volna, ha minden simán és egyszerűen megy. Januárban néztük meg s lakást legelőször. Nagyon kezdetlegesen állt minden akkor még. De, mi így is beleszerettük. El is kezdtük intézni a papírmunkát, de a bürokrácia...nagyon lassan haladt minden. Mire felgyorsult, addigra kész lett a ház, de az engedélyeztetés ott lassult le, mire az felgyorsult újra, addigra megint a papírmunka... Ha nem festeném a hajam, akkor látható lenne, hogy megőszültem. A költözést július közepére ígérték. Itt vagyunk. Októberben. De ITT vagyunk. A lakásban. És ez az egy a fontos!
Gyerekkel és macskával költözni nagyon vicces. Vagy inkább túlon túl is fárasztó. Úgy dobozolni, hogy egy csöpp kéz mindent kipakol, amit te már bepakoltál, mókás. És egyben idegőrlő.
Szerdán kaptunk kulcsot, azonnal mentünk is Hertelendre, három kocsival, mert a hétvégi ház már tele volt az új bútorokkal, csecsebecsékkel. Sikerült mindent behozni, ami nagy szó, kellett a logisztika. Csütörtökön festettük a hálót, mert eltökéltük, hogy pénteken itt alszunk. A költöztetőt lebeszéltem vasárnapra, az asztalos jött szombaton, kezdett összeállni a dolog. Pénteken délelőtt kitakarítottam a gardróbot és a hálót, hogy legalább, ahol élünk az elején, az legyen rendben. Ez a rengeteg fal és sitt por. Katasztrófa. Aztán délután még dobozoltam. Majd a fiúk áthozták az ágyat, meg akkor négy kocsival fordultunk még egy kört. Tanulság: rengeteg holmija van az embernek... Itt az ágyat, mire összeszereltük, 10 óra lett. A gyerek nem csak, hogy átesett a holtpontján, kétszer meg is pördült. Éjfél volt, mire elaludt. Addigra én pörögtem be, mindent meg akartam volna csinálni, de kb semmit sem tudtam, hiszen se konyha-, se semmilyen másik bútor nem volt még itt, csak zsákok és dobozok. Elkezdtem, hát felrakni a falmatricákat a hálóban. Fél 1 körül, én is kidőltem. De nem tudtam aludni, tenni akartam a dolgom, haladni a pakolással. Azért csak reggel lett, jött az asztalos és nekiláttak a konyhának. Estére meg is lett. Be is akartam pakolni azonnal. Persze a konyhai cuccoknak csak a fele volt itt. Mindegy, a felét. Úgy 1 óra tanácstalan ide-oda álldogálás után feladtam. Vasárnap reggel futottam az albérletbe, mert még egy csomó mindent össze kellett csomagolnom, mielőtt megjönnek a költöztetők. Két helyszínen haladni...hát, nem egyszerű. A cuccaink nagy részét áthozták ide, azért maradt még dolog bőven ott, de jövő hétre is kell feladat, nem igaz?! Szóval átkerült a holmink. Meg sem lehetett moccanni, elkezdtük a konyha cuccokat, mindent elmosogat, elpakol. Kitalálni, minek hol legyen a helye. Sokszor csak húzogattam a fiókokat, nyitogattam az ajtókat, hogy biztos ott? Közben párhuzamosan ment a bútorszerelés a második gyerek szobában, ami egyenlőre dolgozós, teregetős, raktár szoba. 8 óra lehetett, mire mindenki elment. Kicsit ültünk csak együtt. Az elúlt 4 nap
maga volt a fennforgás. De most vége. Most már nyugiban meg lehet keresni mindennek a helyét. Misi lefektette Ábelt, én meg még éjfélig pakolásztam, és héj, egészen lakás szerű lett :D
Jövök a szobákkal részletesen!
